2014.03.20.
Viktor

A felvételi iránt érdéklődők számra információs napot tartunk 2014. április 11-én pénteken 12 órától Pécsett a PTE BTK Zsolnay Negyed Campusának E25-ös épületében, a 101-es teremben. A képzés és a felvételi minden részletére kiterjedő tájékoztató mellett lehetőség lesz személyesen találkozni a doktori iskola vezetőjével, néhány oktatójával, valamint együtt ebédelni a jelenlegi doktoranduszainkkal.

További információkért keressék dr. Füzér Katalint a fuzer.katalin@pte.hu-n.

2014.03.18.
Viktor

A PTE BTK Demográfia és Szociológia Doktori Iskola szervezésében az ANDORKA ELŐADÁSOK keretében dr. Vukovich Gabriella c. egyetemi tanár, a KSH elnöke, az ENSZ Statisztikai Bizottságának alelnöke 2014. március 27-én 18 órától előadást tart "A statisztika nemzetközi világa: tények és érdekességek" címmel a Zsolnay Negyed E25-ös épületének 001 nagyelőadójában.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Az esemény plakátja alább megtekinthető.

2014.03.17.
Viktor

Régi adósságunkat törlesztjük azzal, hogy felkerülnek a 2013. október 21-ei szakest képei honlapunkra.

Az est igazán jól sikerült, köszönjük a szervezőknek: Kapéter Dórának, Gál Dóra Gabriellának, Heiszki Évának, Bedő Bernadettnek és Aracs Biankának!

2014.03.14.
Viktor

Egy érdekes budapesti programra hívnánk fel a figyelmeteket. A Karl Polanyi Center for Global Social Studies estjén előadást tart Csicsmann László, Szelényi Iván, Mahua Sarkar és Böröcz József. Vitavezető: Melegh Attila.
Helyszín a Corvinus Egyetem, időpont: március 20., 18-21.00.

Részletek itt:
https://www.facebook.com/events/266937056815812/?notif_t=plan_user_invited

2014.03.14.
Viktor

A Replika szerkesztője, Fáber Ágoston angol nyelvű szociológiai blogot indított Sociology in Motion. A blog célja a szociológiailag releváns gondolatok nemzetközileg is szabad áramlásának elősegítése. A blog-formátum lehetővé teszi sejtések, hipotézisek, árnyalt vagy elnagyolt, cáfolható vagy megcáfolhatatlan felvetések közzétételét, amelyek ily módon képesek lehetnek a többi olvasó gondolataira megtermékenyítőleg hatni. A blog célja az öncenzúra megtörése és a szociológiai képzelőerő szabadon engedése.

2014.03.12.
Viktor

Kedves Mindenki!

A 4 Dimenzió Társadalomtudományi Egyesület örömmel venné, ha fel tudná ajánlani adója 1%-át az egyesület számára!

A tavalyi felajánlásokat kiegészítve új szkennert vásároltunk a Szociológia Tanszék részére. Az idei év 1%-os bevételeit – terveink szerint – a nyári falukutató tábor költségeire, illetve más hallgatói programokra fordítjuk.

A technika részletek az alább beszúrt képen találhatók.

Köszönjük!

2014.02.24.
Viktor

Elsőrosban doktorandusz, továbbá mesterszakos hallgatóink figyelmébe ajánljuk az alábbi konferenciafelhívást.

A Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSz) örömmel értesíti a doktorandusz hallgatókat, doktorjelölteket és mesterszakos hallgatókat, hogy 2014-ben is megrendezi TAVASZI SZÉL elnevezésű konferenciáját.
A konferencia fővédnöke: Dr. Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.

A konferencia időpontja és helyszíne: a konferenciát a Debreceni Egyetemen 2014. március 21–23. között kerül megrendezésre.

2014.02.22.
Viktor

Február 14-én kedden vendégünk volt Valuch Tibor, akivel új könyvének bemutatóján Gáspár Gabriella, Gyarmati György, Gyimesi Réka, Schadt Mária és Szendi Anna beszélgetett a Pécsi Művészetek és Irodalom Házában. A Magyar hétköznapok. Fejezetek a mindennapi élet történetéből a második világháborútól az ezredfordulóig című nagyívű összegző mű a Napvilág kiadónál jelent meg 2013-ban.

2014.02.22.
Viktor

Kedves Hallgatók!

A jelentkezési Felhívás a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj-programban való részvételre 2013/2014. tanév 2. félévre az Egyetem honlapján az alábbi linken érhető el:

http://uni-nke.hu/x/felhivasok-palyazatok

2014.02.19.
Viktor

A Pécsi Tudományegyetem Földrajzi Intézete és a Földtudományok Doktori Iskola 2014. március 18-án Tóth József Emlékkonferenciát rendez. A konferencia meghívóját innen töltheti le.

Oldalak